Négy
A hercegi és admirálisi rangot egyaránt
viselő Delak Krennel csendes léptekkel sétált ciutrici palotája néma folyosóin.
Habár tagbaszakadt férfi volt, széles vállal és keskeny csípővel, Krennel mégis
mindig is büszke volt arra a képességére, hogy gyorsan és csendben tudott
menni. Annak idején, a Birodalmi Akadémián a Prefsbelt 4-en ő volt a
pusztakezes harc házon belüli bajnoka, és örült, hogy az évek során megfelelő
állapotban tartotta magát. Minden egyes grammomban harcos voltam azokban a
napokban.
Lepillantott a csupasz fémkonstrukcióra, mely
pótolta a jobb kezét és alkarját. Ujjai hangtalanul zárultak ökölbe, csak egy
mélyről jövő, halvány vörös fény emlékeztetett arra, hogy ez egy
fémkomponensekből készült protézis. Így viszont, még nagyobb harcos vagyok. Szükségem
is van rá.
Miközben tovább folytatta sétáját az
irodája felé, műkezével helyre igazított pár tincset gondosan nyírt haján. Vörös
szélű fehér tunikája lazán szétnyílt, de mentségére szólhatott, hogy mély
álomból ébresztették fel az érkező hírek. Egy protokoldroid által közvetített,
rövidített üzenet keltette fel, és úgy gondolta, hamarjában utána kell járnia
annak, amit ebben az üzenetben hallott.
Kék szeme összeszűkült. Nehéz volt elhinni,
hogy Thrawn főadmirális meghalt – valójában ő nem akarta elhinni, hogy a hír
igaz, mert remélte, hogy Thrawn egy napon majd magát öli meg. Krennel azt hitte,
a Birodalom már feladta az Ismeretlen Régiót, és azon kapta magát, hogy Thrawn
alatt szolgál. Dühbe gurult, amiért egy idegen utasítgatja, és bár elismerte, hogy
Thrawn egy zseni, de Krennel azt is látta, mennyire bukásra ítéltetett.
Felidézte, Thrawn miképpen tanulmányozza
egy adott kultúra műveit, nyomokat keresve az adott faj gondolkodásmódjához, és
működött. Thrawn azt állította, ilyen tanulmányok biztosították neki a kulcsot
az ajtó kinyitásához, a győzelemhez sok idegen faj ellen. Krennel úgy gondolta,
talán ez váltotta ki belőle a tiszteletet az ellensége – főleg a nem emberi lények – iránt, és emiatt volt képes elsiklani
pár olyan apróság felett, amik a vesztét okozták. Krennel mindig mondta neki,
hogy ne vesztegesse az idejét és energiáját a művészeti tanulmányozásaira, de
Thrawn nem hallgatott rá, és ez lett a veszte.
Krennel arca még mindig égett, amikor arra
gondolt, hogy Thrawn küldött neki egy hajót, a Reckoningot, és a Magvilágba küldte. Krennel megszégyenülten
tért vissza, és biztos volt benne, hogy a Császár – akire Thrawn a kelleténél
nagyobb befolyással bírt – tönkreteszi a karrierjét. Szerencséjére a Császár
meghalt az Endornál, így ő megmenekült a büntetéstől.
- És megfosztva a védelmemtől is. – Krennel
mély hangja végigvisszhangzott a sötét folyosón, annak ellenére is, hogy csak
alig ejtette ki a szavakat. Fémkeze újból ökölbe szorult. – Mindig is rontotta
a hírnevemet.
Visszatérve a Birodalmi Haditengerészetbe, kezdetben
ellenállt a vágynak, hogy hadúr legyen, de a császár halála utáni hat hónapban
a körülmények összeesküdtek saját sorsának irányítása felett. Sate Pestage, az
Uralkodó Nagyvezére tartotta uralma alatt a Birodalmi Központot az Uralkodó
halála után. Ahogy a férfi pozíciója erodálni kezdett, próbált kapcsolatot
teremteni az Új Köztársasággal. Pestage felajánlotta a Birodalmi Központot és
más kulcsfontosságú világokat, cserébe a büntetlenségéért és hogy megtarthassa
a saját világait. A Pestege-et felváltó hadbíróság megvádolta éppen akkor
vádolta meg Krennelt az Uralkodó bíróság elé vitelével, mikor az a Ciutricra
utazott. Krennel eljött a Ciutricra, s ott találta Pestage-et, majd bitorolta
annak pénzét és fennhatóságát. Ő megteremtette magának a herceg-admirálisi
posztot és sikerült összetartania a Ciutric Hegemónia tucatnyi világát a
viharos időkben, azt követően, hogy az Új Köztársaság átvette a Birodalmi
Központot és eltörölte a színről Zsinj hadurat.
Aztán Thrawn visszatért. És átvette az irányítást a birodalmi erők felett. Krennel
célszerűnek találta Thrawnnak némi támogatást nyújtani – lőszer, emberek, némi
alapvető anyagi – de sohasem ismerte el Thrawnt feljebbvalójának. Krennel
rettegett a gondolattól, hogy Thrawn utána jön és elveszi kis birodalmát, de
megengedte magának, hogy elhiggye, ki tudnának tartani az övéi ellene.
Krennel elérte az irodája ajtaját és
rátette fémkezét a zár nyitószerkezetén. Tett
egy lépést előre, majd nekiütötte a vállát az ajtónak, de az nem nyílt ki. Újra végigfuttatta a kezét a nyitószerkezet fémpaneljén,
de most lassabban, hogy az érzékelni tudja a művégtagjába programozott mintát.
Megint csak nem nyílt ki.
Krennel szitkozódva táplált be egy kódot a
zár alatti terminálba. Valami kattant, és végre belökhette a vállával az ajtót.
Két lépést tett meg a sötét szobában, de máris egy hideg és fojtogató huzal
tekeredett a nyaka köré. Fél lépéssel később még nagyobb szorítást érzett. Krennel
felemelte a műkezét, és megragadta a fojtószálat. Egy erős rántással
szétszakította, a csapdából csak a nyaka körül ártalmatlanul lengedező rostszál
maradt.
Taps magányos, éles hangja visszhangzott az
irodájában. Figyelmen kívül hagyva a forrását, Krennel határozott léptekkel az
íróasztalához sétált, hogy felkapcsolja a világítást. Habozott, bal keze a kapcsoló fölött lebegett, majd
lassan elfordította a fejét a taps irányába.
- Ha holtan akarna látni, akkor nem
fojtószállal próbálkozott volna. Mi jöhet még? A világítás kapcsolója fog engem
megölni?
Csend válaszolt neki.
Krennel a bal kezére nézett és megnyomta a
gombot. A magas plafonnal rendelkező szobát a három méteres magasságban
felvilágosodó világítótestek tették fényessé. Ragyogásuk betöltötte a dómszerű
plafont, és visszatükröződött a padlóról. A meleg fény illett a szürke és barna
színekkel tarkított szobához. Krennel hagyta a fényt szétáradni, majd kihúzta
magát teljes magasságában, és lassan a látogatója felé fordult. Tudta, hogy jó
benyomást kell tennie, mert ebben a helyzetben fontos a benyomás.
De, összehasonlítva a vele szemben álló
egyén első pillantásával, az övé messze
eltörpült tőle.
A férfi nem látta már őt évek óta – kivéve időnként
felkavaró álmaiban. Alig volt alacsonyabb nála, hosszú fekete haját hátul
összekötve viselte. Két szürke hajtincs hullott le bal és jobb oldalon, ami még
vonzóbbá tette. Magas homloka volt, erős állkapcsa, éles arccsontja és egyenes
orra együttes kombinációja ritka szépséget adott neki, de két másik elem
elrontotta a hatást.
Ennek egyik eleme volt a szeme. A bal
oldali élénkvörösen parázslott, mintha az írisze radioaktív volna. A másik
szeme halványkéknek látszott, hidegebbnek a fagyott metánnál, és a nézése
megborzongatta Krennelt. Erő sugárzott a nő lényéből, és tulajdonképpen
vonzónak is találta, ugyanakkor biztos volt benne, hogy ha a nő alkalmat és
okot talál rá, gondolkodás nélkül kész volna elpusztítani Krennelt.
A másik dolog, ami foltot ejtett szépségén,
az a halántékán lévő sebből kifelé kígyózó, szövevényes hegek hálózata volt. Krennel
pár pillanat erejéig tüzetesebben megvizsgálta a sebhelyet, és arra
következtetésre jutott, hogy a komoly sebesülést csak plasztikai úton sikerült
kezelni. Emlékezett a Zsiványkommandó állítására, miszerint megölt őt, miután
kiszorította a Thyferráról, de a nő jelenléte az irodájában hazugsággá tette
ezt a sztorit.
Krennel lassú mozdulatokkal leszedte
magáról az összegabalyodott fojtószálat, és kettejük közé dobta.
- Vagy ezzel pont ezt akarta, Ysanne Isard?
A nő hűvösen elmosolyodott.
- Nem tudtam volna megölni itt, az
irodájában. Az emberei másnap reggel arra ébredtek volna, hogy én ülök a maga
helyén. Fontos, hogy tudja, átvehettem volna az ön helyét egy szempillantás
alatt, így higgyen nekem, amikor azt mondom, nem ez a célom.
A nő szavai nyugodtan csengtek, és Krennel
hagyta magát töprengeni, mielőtt válaszolt volna. Kereste a szavai igazi
értelmét, nem akarta elhinni, hogy a nő őszinte volt vele. Abban a
pillanatban, mikor azt hinném, hogy nincs valami működőképes terve, halott
vagyok. Viszont, annak ellenére, hogy a saját irodájában próbálták megölni,
mégsem látta jelét árulásnak. Vagy mégis?
- Akkor, mi volt a célja?
- Ugyanaz a cél, mint mindig: megőrizni a
mesterem Birodalmát.
Krennel hagyta, hogy elnevesse magát, majd
leült a széles asztal szélére.
- Úgy látom, súlyosabb a fejsérülése, mint
gondoltam, mert elfelejtett megemlíteni két fontos részletet: a Birodalmi
Központ elvesztését és az Uralkodó halálát.
Isard arca élessé vált.
- Nagyon jól emlékszem ezekre a dolgokra. A
szívemben még mindig ott van az ezzel járó fájdalom.
Van neki szíve? Krennel fenntartotta szelíd arckifejezését.
- Akkor azt is tudnia kell, hogy a Birodalom
visszaállításának legnagyobb reménysége halott.
- Valóban? Úgy gondolja, Thrawn volt az
utolsó remény?
A férfi felvonta a szemöldökét.
- Ön nem?
Isard összeérintette ujjai végét.
- Thrawn egy zseni volt, ezt senki sem
vitathatja el tőle. De hiányzott belőle a szükséges jövőkép. Lenyűgöző volt,
mikor teljesítette azokat a küldetéseket, melyeket kapott. Maga és ő
összecsaptak az Ismeretlen Régióban, ott kint a vadonban, de kétlem, hogy rajta
kívül bárki más rendet tudott volna tenni abban azon a területen. És az Új
Köztársaság ellen bebizonyította, hogy nagyon ügyes. De sohasem ragadta meg a
gondolat, hogy vannak esetek, amikor a terrorhullám használata képes
messzemenően felülmúlni a túlnyomó tűzerő pusztító hatását.
Krennel fémkeze ráfeszült az íróasztal
szélére.
- Már korábban észrevettem ezt a hibát a
személyiségében.
- Ez a hiba gyakran megtalálható a
nem-emberi lényekben. – Isard ajka lusta vigyort öltött. – Céljuk, hogy
kezeljük őket, mint egyenlőket, holott
mi úgy viselkedünk, mint a feljebbvalóik. Visszatartják magukat attól a
hatalomtól, ami megadatott nekik, ezért nem válhatnak egyenlővé velünk. A
nemesség mögé rejtőznek, és ha arról van szó, hogyan tartsák meg a hatalmukat,
osztoznak velünk. Nem érdemesek arra, hogy nagy erőt birtokoljanak.
Krennel hallotta, amint pulzusa a fülében
dübörög. Isard mély, rekedt hangja felgyorsította a szívverését. Már akkor
beszélt hitvallásáról, amikor az apjával felperzseltek egy nem-emberi lények
által lakott bolygót. Ahogy beszélt, meggyőződéssel a hangjában, a megvetéssel
a szavaiban, benne is megpendített valamit.
Csak nagy erőfeszítések árán sikerült
lecsillapítania heves szívverését.
- Szóval, ön egyetért azzal, hogy Mon
Mothma korcs Köztársasága sérti az emberiséget?
- A „sérti” szóval túl elnézően fogalmaz,
herceg-admirális. – Isard lassan járkálni kezdett körülötte, de soha nem jött
közelebb hozzá három méternél.
- Ez a förtelem képtelen fennmaradni. A
Thrawn-válság a bothaiakat szembeállította a mon kalamáriakkal – és ez a két
legésszerűbb faj az Új Köztársaságban. Vannak, akik még csak most kezdik
feltüzelni magukat abban a reményben, hogy egy nap, a jövő héten, a következő
évben, a következő évtizedben képesek lesznek saját birodalmakat létrehozni,
vagy felelevenítve régi sérelmeiket, megújítják az ősi rivalizálásokat.
A nő hangosan felnevetett.
- El tudja képzelni, herceg-admirális,
milyen viszályt vetne, ha azok személyazonosságát, akik megsemmisítették
Caamast, valaha is felfedik? A planetáris népirtás bűncselekmény, egy olyan
fajta, ami megtorlásért kiált, főleg annak tudatában, hogy a caamasik emiatt
lettek még pacifistább gondolkodásúak. A feszültség már nem szunnyad olyan
mélyen az Új Köztársaságban. Nagy energiákat mozgósítanak a kiépítésre, de amint
minden a helyére kerül, a régi sérelmek és a megnövekedett feszültség azonnal
jön, és mindent szétrombol.
Krennel megdörzsölte borostás állát a bal
kezével.
- Ügyes, de nem túl meglepő megfigyelés,
Isard. – Úgy döntött, nem hagyja, hogy a nő nyeregben maradjon. – A
gondolkodásmódja elég jó ahhoz, hogy egy saját Birodalmat teremtsen. Várjunk,
ön már próbálta is, nem igaz? És a Lázadók megölték miatta?
A nő szeme megvillant egy pillanatra és a
jobb kezével végigsimított a rajta levő hegeken.
- Meg akartak ölni. Nem sikerült.
Krennel úgy hallotta, mintha Isard szavai
már nem csengenének olyan magabiztosan. Nem emlékszik, hogyan próbálták
elkapni őt – az amnézia nem meglepő egy ilyen mértékű fejsérülés esetében. Azt
hiheti, csak elhanyagolható a veszteség. – Ön adja nekem ezt a politikai
elemzést, így hátradőlve nézhetem, ahogy a galaxis seregnyi polgárháborúra esik
szét?
- Nem, én azt mondom, így képes felismerni
a lehetőséget, hogy újjáépítse a Birodalmat és
Császár legyen. – A nő ujja rendületlenül rámutatott. – Emlékszik, én
felajánlottam ezt a lehetőséget korábban is, de ön úgy döntött, hogy Pestage
birodalma kell, ahelyett, hogy engem szolgálna. Én lettem volna a Császár, és
most is én leszek.
A herceg-admirális felkapta a komlinket az
asztalról.
- Hívjuk akkor Mon Mothmát és megmondja
neki, hogy adja át a hatalom gyeplőjét?
- Nem, közvetlenül, nem. Majd odaad mindent, ami az övé.
- Ezt hogy érti?
Rövid mosoly villant át Isard arcán.
- Nem fogja meglepni, de a forrásaim a
Coruscanton arról számoltak be nekem, hogy a téma már vitatárgy az Ideiglenes
Tanácsban. A Lázadók úgy érzik, egy hadúr legyőzésére van szükség, de egyszerre
csak eggyel akarnak foglalkozni, nehogy elijessze a többit egy későbbi
béketárgyalástól. Ön lesz az első célpont.
- Mármint én? Ennek semmi értelme. – Krennel összevonta a
szemöldökét. – Én az elmúlt öt évet a védelmem kiépítésével
töltöttem, ügyelve arra, hogy senki ne élősködjön a világaimon. Nehezen tudom elképzelni, hogy én lennék a
legegyszerűbb falat nekik.
- Igaz, de ön az egyetlen, aki megölte a
Császári Nagyvezért. Azt gondolják, a maga bíróság elé állításával nem ijesztik
el a többi hadurat sem.
Keresztbe tette karját a mellkasa előtt.
- Átlátszó politikai lépések még sosem
irányítottak át lézersugarakat vagy hajókat másik irányba.
Isard lassan bólintott.
- Ez igaz, viszont a politika alakítja az
univerzum irányítóinak leváltását. Gondolkodjunk el egy pillanatra. Ha az Új
Köztársaság igyekszik orvosolni a Birodalom bizonyos bajait, kik lesznek a
legkiszolgáltatottabbak?
- Az emberek. Ők részesültek a legnagyobb
mértékben a Birodalomból, tehát minél jobban igyekeznek hirdetni az
egyenlőséget, annál magasabbra hág az aggodalmuk saját magukat illetően. Kevesebbel
kell beérniük, míg a nem emberi fajoknak több marad.
- Nagyon jó. És most kik azok, akik rendelkeznek és szabályozzák a források
megosztását?
Krennel elmosolyodott.
- Az emberek. De meg a legliberálisabb, a
legidegenimádóbb, a legtöbbet tenni akaró is úgy érzi majd, hogy lopják a
nerfjét, mikor többet kell feladnia annál, mint amennyit adni akar.
- Pontosan. Azok, akik meg akarják őrizni a
saját vagyonukat és a hatalmukat, lassítanák a változás ütemét, míg azok, akik
hatalmat és gazdagságot akarnak, felgyorsítanák. –Isard széttárta a
kezét.
- Ez biztosítja az n számára a lehetőséget,
admirális. Ön kijelenti: a Ciutric Hegemónia emberbarát. Menedéket nyújt
mindazok számára, akik úgy érzik, őket is bántalmazza az Új Köztársaság. És
hangsúlyozzák, hogy a Hegemónia nyitott minden fajú vállalkozó magánszemély előtt
– hogy a siker itt az egyéni erőfeszítésre és az érdemi hozzájárulásra épül,
nem genetikára. Az egyetlen "jogosultság", hogy minden teremtmény
felismerje, szabadon teremthetik meg maguk és családjuk számára az életet.
Krennel lassan bólintott.
- Amikor az Új Köztársaság megindul
ellenem, úgy fog kinézni, mintha az idegenek befolyásolnák a Tanácsot, hogy
fegyveres erőt alkalmazzon, pedig valaki csupán a saját faja jogait védi. Ez
felszíthatja a félelmet az emberek között és teret adhat a többi hadúrnak, akik
hajlandóak egymással szövetséget kötni.
- Pompás. És mint vádlott, maga rámutat a
tényre, hogy nem tett rosszabbat Pestage-dzsel annál, amit az Új Köztársaság is
tett volna vele. Sőt ha jól emlékszem, Pestage elmenekült a Lázadó erők elől
ide, a Citrucra, és menedéket keresett önnel együtt. Lehet, hogy ez azt
jelentette, félt, és a Birodalom bűnei nyomasztották
a lelkét?
Az admirális megérintette fémujjával az állát.
- Lehet, hogy emlékszem rá, mondott valami
ilyesmit, mielőtt meghalt.
- Kiváló, még egy felmerülő nézeteltérés.
Krennel behatóan fürkészte Isardot.
- Szóval ön idejött, hogy elmondja, mit
tartogat az Új Köztársaság számomra és ad nekem egy politikai programot, mely
ebben megakadályozza őket. Miért?
- Azért, hogy megőrizzük azt a keveset, ami
megmaradt a Birodalomból.
- Előbb is ezt mondta. És én mindezt
elhiszem, de mégsem elégszem meg vele. Kell, hogy legyen valami, amit magának
akar.
- Van, és azt majd maga adja meg nekem. – Isard felemelte a
kezét és megérintette a hegeket az arca jobb oldalán.
- A Zsiványkommandó sikeresen szembeszállt
velem a múltban, és ezt a bűnt nem hagyhatom megtorlatlanul. Az események
bekövetkeztekor én csapdát állítok a
Zsiványkommandónak, és ön megadja azokat a forrásokat, amikkel
elpusztíthatom őket.
Krennel könnyedén felhorkant.
- Magam sem kedvelem a Zsiványkommandót. Ön
nem kér sokat, de a cél, attól tartok, elérhetetlen. A Zsiványkommandó is tud
vigyázni magára, ha csapdáról van szó.
- Ez már mind a múltban történt, admirális.
– Isard szeme jéghidegen villant meg. - Küldtem egy üzenetet nekik, hogy
összezavarja és félrevezesse őket. Ez a csali, és mivel követik majd, beleesnek
a csapdámba. Majd meglátja, bizony meglátja, hogy igazam van. És ha eljön az
ideje, a maga számlája is ki lesz egyenlítve velük.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésÖrülök, hogy nem álltál le a fordítással.
VálaszTörlésAz előző kötetből csináltam egy ebook verziót:
https://drive.google.com/open?id=0B98C6m0tyjapamthNnpERlNZWTA
Üdv!
VálaszTörlésmikorra várható a következő fejezet?